Mitől lehetne jobb Magyarország 10 év múlva?

A 2026-os uniós országjelentés problémalistája is hasonló: kiszámíthatatlan üzleti környezetet, korrupciós kockázatokat, oktatási és készséghiányokat, gyenge egészségügyi eredményeket, energiafüggőséget és a nyugdíjrendszer hosszú távú kockázatait emeli ki.

Egy ország hosszú távon nem lehet gazdagabb és fejlettebb, mint amilyen tudással a lakossága rendelkezik.

Nemcsak a tanárok fizetését kellene rendezni, hanem:

• kisebb adminisztrációt és nagyobb szakmai szabadságot adni;
• korszerűbb tananyagot kialakítani;
• több problémamegoldást, pénzügyi, digitális és gyakorlati tudást tanítani;
• megerősíteni az idegen nyelveket;
• fejleszteni a szakoktatást és a felnőttképzést;
• külön támogatást adni a hátrányos helyzetű iskoláknak;
• olyan pályaorientációt létrehozni, amely megmutatja, mire használható egy szakma.

Nem normális, hogy valaki éveket tölt az iskolában, mégsem tanulja meg, hogyan működik egy munkaszerződés, az adózás, a hitel, egy vállalkozás, a számítógép vagy akár az alapvető háztartási pénzügy.

Az OECD szerint a magyar 25–64 évesek 33%-ának szövegértési készsége a legalacsonyabb szintek valamelyikén van, az OECD-átlag pedig 27%. A végzettségek közötti kereseti különbség is különösen nagy, vagyis a gyenge oktatási eredmény később súlyos jövedelmi hátrányt okozhat.

Egy vállalkozásnak tudnia kellene, hogy milyen szabályok lesznek érvényben egy, három vagy öt év múlva. A hirtelen különadók, gyors jogszabályváltozások és egyedi kivételek miatt a cégek óvatosabbak lesznek, kevesebbet fektetnek be, vagy magasabb árakkal védekeznek.

Szükség lenne:

• hosszabb társadalmi és szakmai egyeztetésre;
• valós hatásvizsgálatokra;
• egyszerűbb adózási szabályokra;
• kevesebb év közbeni változtatásra;
• gyorsabb és következetesebb engedélyezésre;
• az állami döntések jobb indokolására.

Egy kisvállalkozónak nem azzal kellene töltenie az energiáját, hogy folyamatosan változó előírásokat próbál követni. Az energiáját fejlesztésre, alkalmazottakra és az ügyfelek kiszolgálására kellene fordítania.

A 2026-os európai bizottsági értékelés szerint a gyakori szabályozási változások és torzító ágazati adók visszafogják a beruházásokat és a vállalkozások fejlődését.

A korrupció nemcsak erkölcsi kérdés. Gazdasági kár is, mert ugyanabból az adóforintból kevesebb út, iskola, kórházi eszköz vagy szolgáltatás készül el.

Szükség lenne:

• valóban versenyző közbeszerzésekre;
• könnyen kereshető állami szerződésekre;
• a tényleges tulajdonosok átláthatóságára;
• erősebb, független ellenőrzésre;
• következményekre, ha túlárazás vagy összeférhetetlenség történik;
• minden nagy állami projekt nyilvános utólagos értékelésére.

Nem az lenne a cél, hogy egyetlen politikai oldal embereit lecseréljék egy másik oldal embereire. Olyan rendszert kellene létrehozni, amelyben senki sem tud könnyen visszaélni a közpénzzel, függetlenül attól, ki van hatalmon.

Ez azért is fontos, mert az uniós források egy részének hozzáférése intézményi és jogállamisági feltételekhez kapcsolódik.

A magyar egészségügy problémáját nem lehet pusztán új épületekkel vagy néhány eszköz megvásárlásával megoldani.

A teljes rendszerben kellene javítani:

• a háziorvosi ellátást;
• a szűrővizsgálatokat;
• a mentális egészségügyi segítséget;
• az ápolók számát és fizetését;
• a betegutak szervezését;
• a várólisták átláthatóságát;
• az elektronikus időpontfoglalást;
• a vidéki hozzáférést;
• az egészséges életmód támogatását.

Magyarországon a várható élettartam 76,7 év, ami 4,4 évvel alacsonyabb az OECD-átlagnál. A megelőzhető és megfelelő kezeléssel elkerülhető halálozás is lényegesen magasabb az OECD-átlagnál. Az egészségügyi kiadások a GDP 6,5%-át tették ki, szemben a 9,3%-os OECD-átlaggal, és különösen kevés az ápoló.

Itt azonban nemcsak több pénz kell. Fontos lenne pontosan mérni, hogy az egyes kórházak és programok milyen eredményeket érnek el.

Magyarország nem maradhat hosszú távon főleg olyan ország, amely külföldi cégek számára olcsóbb munkaerőt, területet és támogatásokat biztosít.

Az összeszerelő üzemek adhatnak munkát, de az igazi fejlődést azok a tevékenységek hozzák, amelyekben jelentős magyar tudás és tulajdon van:

• szoftverfejlesztés;
• mérnöki tervezés;
• elektronikai javítás és fejlesztés;
• egészségipar;
• mesterséges intelligencia;
• precíziós mezőgazdaság;
• energetika;
• kreatív iparágak;
• kutatás és termékfejlesztés;
• exportképes magyar kis- és középvállalkozások.

A támogatásoknál nem pusztán azt kellene nézni, hány munkahelyet ígér egy vállalat, hanem azt is:

• mennyi tudást hoz létre;
• mennyit kutat Magyarországon;
• együttműködik-e magyar beszállítókkal;
• mennyit fizet a dolgozóknak;
• milyen környezeti terhelést okoz;
• hosszú távon itt marad-e.

Az OECD szerint a magyar termelékenység növekedése a 2008-as pénzügyi válság előtti időszakhoz képest lassú, miközben az idősödő népesség miatt egyre kevesebb aktív dolgozónak kell fenntartania a gazdaságot. Az OECD több versenyt és alacsonyabb piacra lépési akadályokat javasol, különösen az energia-, közlekedési és távközlési ágazatokban.

Egy kis PC-szerviznek, pékségnek vagy helyi szolgáltatónak nem feltétlenül vissza nem térítendő támogatás kell elsőként.

Sokszor többet érne:

• egyszerűbb adminisztráció;
• alacsonyabb indulási költség;
• kiszámítható adózás;
• elérhető műhely vagy üzlethelyiség;
• valódi szakmai mentorálás;
• kedvező, átlátható finanszírozás;
• könnyű hozzáférés képzésekhez;
• gyors állami ügyintézés;
• tisztességes verseny a nagyvállalatokkal.

A támogatások odaítélését eredményhez kellene kötni. Nem elég, hogy egy vállalkozás megkapja a pénzt; néhány év múlva meg kellene vizsgálni, hogy létrejött-e működő termék, tudás vagy tartós munkahely.

A fiatalok helyzetén nem segít eleget egy olyan támogatás, amely közben tovább növeli a lakások árát.

Szükség lenne:

• nagyobb bérlakásállományra;
• önkormányzati és nonprofit bérlakásokra;
• kollégiumi fejlesztésekre;
• üresen álló ingatlanok hasznosítására;
• átláthatóbb albérleti szabályokra;
• jobb elővárosi és vidéki közlekedésre;
• a munkahelyekhez és képzésekhez igazított járatokra.

Egy tokodaltárói vagy dorogi ember lehetőségeit alapvetően meghatározza, hogy mennyi idő és pénz alatt jut el Budapestre, Esztergomba vagy egy képzés helyszínére. A közlekedés ezért nem csak kényelmi kérdés, hanem oktatási és munkaerőpiaci esély is.

A segítséget jobban azokhoz kellene irányítani, akik valóban nehéz helyzetben vannak.

Például:

• alacsony keresetű dolgozók adójóváírása;
• célzott lakhatási támogatás;
• fogyatékossággal élők és tartós betegek erősebb támogatása;
• gyermekvédelmi rendszer fejlesztése;
• fiatal felnőttek támogatása az önálló élet kezdetén;
• adósságkezelési és pénzügyi tanácsadás;
• képzéshez kötött megélhetési támogatás.

Az általános árstopok és széles körű támogatások gyakran olyanoknak is kedveznek, akiknek nincs rájuk szükségük, miközben nagyon drágák az államnak. Jobb lenne célzottan segíteni, és közben hagyni, hogy az árak valódi információt közvetítsenek.

Nem kizárólag az a kérdés, hogy honnan vesszük az energiát, hanem az is, mennyit pazarlunk el.

Nagyszabású, hosszú távú program kellene:

• lakóépületek szigetelésére;
• korszerű nyílászárókra;
• hatékony fűtésre;
• villamosenergia-hálózat fejlesztésére;
• energiatárolásra;
• nap- és szélenergia ésszerű bővítésére;
• kiszámítható ipari energiaárakra;
• vízgazdálkodásra és aszályvédelemre.

A 2026-os uniós értékelés szerint a vállalatok uniós átlagnál magasabb villamosenergia-költségei és a fosszilis energiafüggőség rontják a versenyképességet; hálózatfejlesztést, energiahatékonyságot és a szélenergia bővítését javasolja.

Nem lehet egészséges az ország, ha a legjobb képzések, állások, szolgáltatások és kulturális lehetőségek jelentős része egyetlen városban koncentrálódik.

Erősíteni kellene a vidéki központokat:

• Esztergomot;
• Győrt;
• Miskolcot;
• Debrecent;
• Szegedet;
• Pécset;
• Nyíregyházát;
• Székesfehérvárt és más városokat.

Ehhez nem feltétlenül új látványberuházások kellenek, hanem jó közlekedés, oktatás, egészségügy, internet, elérhető lakhatás és helyi vállalkozási lehetőség.

Magyarország egyik alapvető problémája szerintem, hogy sok döntés egy választási ciklusra vagy egy azonnali politikai eredményre készül.

Szükség lenne olyan országos minimumokra, amelyekhez a nagyobb politikai erők egyaránt tartják magukat:

• oktatás;
• egészségügy;
• nyugdíjrendszer;
• energia;
• vízgazdálkodás;
• digitalizáció;
• közlekedés;
• államadósság;
• gyermekvédelem.

Ezeket nem lehet négyévente teljesen újrakezdeni.

Az első három terület:

• kiszámítható és átlátható állam;
• oktatási és készségfejlesztési fordulat;
• egészségügyi alapellátás és megelőzés.

Ezután ezekre épülhetne:

• a magasabb termelékenység;
• a magyar vállalkozások fejlődése;
• a jobb fizetés;
• a stabilabb forint;
• a fenntarthatóbb nyugdíjrendszer;
• az általános életszínvonal emelkedése.

A lényeg számomra az, hogy Magyarország ne pusztán olcsó ország próbáljon lenni, hanem megbízható, képzett, egészséges és alkotó ország. Nem az a cél, hogy mindenből mi legyünk a világ legjobbjai, hanem hogy egy átlagos ember tisztességes munkából kiszámítható életet tudjon építeni, és ne kelljen külföldre mennie csak azért, hogy normálisan élhessen.