Miért tűnik sok munkahely rossznak?

Magyarország sok ipari, összeszerelő és beszállítói beruházást azzal vonzott ide, hogy itt Nyugat-Európához képest olcsóbb a foglalkoztatás. 2025-ben az átlagos óránkénti munkaerőköltség Magyarországon 15,2 euró volt, miközben az uniós átlag 34,9 euró. Az erre épülő üzemekben gyakori a több műszak, az ismétlődő munka, a teljesítménynorma és a szigorú költségellenőrzés.

Ehhez hozzájárul, hogy a dolgozók alkupozíciója gyenge. Az Európai Bizottság szerint a kollektív béralku lefedettsége Magyarországon csak 19,1% volt, miközben az alacsony keresetű dolgozók aránya az EU egyik legmagasabbja, 21,2% volt. Ha kevés helyen képesek a dolgozók közösen fellépni, könnyebben fennmarad a „örülj, hogy van munkád” vezetői hozzáállás, a rossz beosztás és a tiszteletlen bánásmód.

Bizonyos munkakörökben valódi emberhiány van, főként a gyártásban, szállításban, építőiparban és egyes szolgáltatásokban. Ezek gyakran éppen azok az állások, amelyeket a helyiek az alacsony fizetés, a műszakrend, az utazás vagy a nagy terhelés miatt nem szívesen vállalnak.

Egy cég ilyenkor több dolgot tehetne:

• megemelheti a fizetést és javíthatja a feltételeket;
• megszervezheti a helyiek utazását és képzését;
• automatizálhat;
• vagy közvetítőn keresztül külföldről hozhat dolgozókat.

Sok cégnek az utolsó megoldás gyorsabb és kiszámíthatóbb. A munkaerő-közvetítő intézi a toborzást, a szállást, az utaztatást és az adminisztrációt, a gyár pedig egyszerre nagyobb létszámhoz jut. Ez üzletileg kényelmesebb lehet, mint egy rosszul működő munkahely átalakítása.

A munkavállalási engedélyekben általában konkrétan szerepel a foglalkoztató, a munkavégzés helye, a munkakör és a munkabér. Ebből az következik, hogy egy harmadik országbeli dolgozó nehezebben mond fel vagy vált munkahelyet, mint egy helyi munkás, ezért kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülhet.

Országosan nem ők alkotják a dolgozók többségét. A KSH szerint 2026 áprilisában 108,7 ezer külföldi állampolgárságú alkalmazott dolgozott magyarországi munkáltatóknál, miközben a teljes foglalkoztatotti létszám nagyságrendileg 4,6 millió fő. Ez csak néhány százalék, de bizonyos gyárakban, műszakokban és munkásszállásokon erősen koncentrálódnak, ezért sokkal többnek látszanak.

Ráadásul a hétköznapi szóhasználatban minden külföldi munkást „vendégmunkásnak” neveznek, pedig jogilag több eltérő kategória létezik: uniós munkavállaló, Nemzeti Kártyával dolgozó, foglalkoztatási célú engedéllyel rendelkező, vállalaton belül áthelyezett vagy beruházáshoz érkezett munkás. 2026. június 6-tól új, kifejezetten vendégmunkás-tartózkodási engedélyt már nem lehet kérelmezni, de a korábban kiadott engedélyek és más munkavállalási jogcímek ettől még fennmaradhatnak.

A lényeg tehát nem az, hogy „a külföldiek elveszik a jó állásokat”. Sok esetben éppen olyan állásokba kerülnek, amelyeket a helyiek már nem tartanak elfogadhatónak. A probléma az, hogy egyes vállalatok ilyenkor nem a munkát teszik vonzóbbá, hanem távolabbról keresnek olyan embereket, akik a saját helyzetük miatt még elvállalják. Ez csökkentheti a cégekre nehezedő nyomást, hogy több fizetést, jobb beosztást és emberibb bánásmódot biztosítsanak.

Nem a külföldi munkás teszi rosszá a munkahelyet; ugyanaz a rossz rendszer használja ki a magyar és a külföldi dolgozó kiszolgáltatottságát is.