Pszichológia — szerep, önérték és a magánélet határa
Miért válik a munka sokaknál identitássá?
A munka ma sok embernél már nem csak tevékenység, hanem identitás. Régebben is létezett ez a jelenség, de ma különösen erős, mert a munka mindenhová elkísér: telefonon jönnek az üzenetek, otthonról is lehet dolgozni, és a munkahely meg a magánélet közötti határ egyre többeknél szinte eltűnik.
Amikor a munka mindenhová elkísér
Régebben is előfordult, hogy valaki a szakmájával azonosította magát. Ma mégis erősebb ez a minta, mert a munka gyakrabban követi az embert a nap minden szakaszában. Telefonon jönnek az üzenetek, otthonról is lehet dolgozni, és egy szülő egyszerre nevelhet gyereket, tárgyalhat, taníthat, miközben a háztartást is szervezi.
A munkahely és a magánélet közötti határ sok embernél szinte eltűnt. Nem kell feltétlenül irodában lenni ahhoz, hogy valaki „munkában” legyen: elég egy értesítés, egy határidő vagy egy szerep, amelyet nem tud egyszerűen letenni.
„Ezt a munkát végzem” helyett: „Én ez vagyok”
A másik jellemző mozzanat az, amikor valaki annyira összeköti magát a munkájával, hogy már nem azt mondja: „ezt a munkát végzem.” Belül inkább ezt érzi: „én ez vagyok.”
Ilyenkor kialakulhat egy teljes személyiségstílus mellé: más hanghordozás, ruházat, szóhasználat, testtartás, társaság — sőt az is, hogyan bánik azokkal, akiket alacsonyabb státuszúnak gondol. Nem feltétlenül tudatos szerepjáték. Idővel valóban beépülhet a személyiségébe.
Egészséges büszkeség és veszélyes önérték
Ennek van egészséges oldala is. Jó érzés lehet tartozni valahová, érteni valamihez, hasznosnak lenni, szakmai büszkeséget érezni. A probléma akkor kezdődik, amikor az ember saját értékét kizárólag a pozíciójából vezeti le.
Ilyenkor veszélyessé válhat számára:
- a munkahely elvesztése;
- a nyugdíj;
- egy fiatalabb vagy ügyesebb kolléga;
- a technológiai változás;
- az, ha valaki nem mutat elég tiszteletet a beosztásának.
Mert ezeket nem egyszerű munkahelyi változásként éli meg, hanem úgy, mintha őt magát törölnék el.
Amikor a szerep rájuk nő
Ezért is lehet látni olyan embereket, akik a munkahelyen kívül sem tudják letenni a szerepüket. A vezető otthon is vezetőként beszél, az ügyintéző minden társalgást szabályzattá változtat, a szakértő minden helyzetben bizonyítani akarja, hogy többet tud. A szerep lassan rájuk nő.
A mindennapi tömegben ezért gyakran az válik láthatóvá, hogy az emberek nem egyszerűen „elmennek dolgozni”, hanem folyamatosan hordozzák magukon az életükben betöltött szerepeiket. A dolgozó, a szülő, a tanár, a főnök, a túlélő, a gondoskodó ember — mind egyszerre lehet jelen bennük.
Ki marad, ha nincs mit bizonyítani?
Az egyik legnehezebb kérdés ebből következik: ki marad belőlem, amikor már nem dolgozom, nem teljesítek, és senkinek sem kell bizonyítanom semmit?
Sokan erre nem tudnak válaszolni. Éppen ezért ragaszkodnak annyira a munkaszerepükhöz — mert a pozíció és a teljesítmény nélkül ideiglenesen üresnek tűnhet az, ami helyette jönne.